Miért választottad ezt az Életet?
A reinkarnáció gondolatáról túlságosan könnyedén beszélünk, különösen a modern spirituális világban: „Biztos anya voltam előző életemben”, vagy „Tudom, hogy kutya voltam valaha.” Ezt sokszor ugyanolyan magabiztossággal mondjuk, mintha csak a tegnapi nap eseményeit idéznénk fel, és ez a könnyelműség elhomályosítja a megértést…
Múlt hónapban huszonnyolc tanítvány gyűlt össze velem Athénban egy héten át tartó utazásra az ókori Görögország felfedezésére. Célunk nem csupán az volt, hogy bejárjuk a híres helyszíneket – az Akropoliszt, a Parthenónt, a Nemzeti Régészeti Múzeumot –, hanem hogy a görög bölcsességet mélyen magunkba fogadjuk, és hagyjuk, hogy átitassa egész lényünket. A korábbi összejöveteleink hagyományát követve ezúttal is írtam egy színdarabot, amelyet együtt próbáltunk és adtunk elő. A történet ezúttal Démétér és Perszephoné mítoszát dolgozta fel – egy anya fájdalmát, akinek lányát elrabolják az alvilágba, s aki bánatában megvonja bőségét az emberiségtől, míg az isteni igazság vissza nem állítja, ami elveszett.
Az előadás után egy jelenet különösen mély beszélgetéseket indított el közöttünk. Platón Ér-mítosza ihlette: Perszephonét úgy ábrázoltam, amint az alvilágban szemléli a lelkeket, miközben kiválasztják következő életüket. Mindegyikük egy magvakkal teli tálba tekint – a lehetséges jövőbeli életek jelképes gyűjteményébe –, és eldönti, melyik létformában születik majd újjá. Néhányan meggondolatlanul választanak, újra ugyanabba a hibába esve, amely korábban is a vesztüket okozta. Az egykori zsarnok például, amint megpillantja a hatalom ígéretét a tálban, azonnal újra ugyanazt a mintát választja, amely korábbi bukásához vezetett. Mások viszont őszintén szembenéznek múltjukkal, és bölcsebben döntenek. Egy anya, aki felismeri, hogy túlvédő szeretetével gyengévé tette gyermekeit, most keményebb életet választ, amelyben kénytelen lesz elengedni illuzórikus uralmát mások felett. Hádész elmagyarázza Perszephonénak, hogy ez az alvilág igazi szerepe: köztes tér, ahol a lelkek tanulhatnak a múltjukból és fejlődhetnek a megértésben – vagy pedig újra és újra megismétlik régi mintáikat.
Egykori anya lelke kiválasztja következő életét
Platón mítoszában, miután a lelkek kiválasztották következő életüket, és döntésüket az istenek megerősítették, elindulnak a Léthe-mezőre, ahol az Elfeledés (Amelész) folyója mellett táboroznak. Minden léleknek meg kell innia egy meghatározott mennyiségű vizet a folyóból; akik azonban többet isznak a kelleténél, mindent elfelejtenek. Ez a feledés az oka, hogy újjászületünk anélkül, hogy emlékeznénk előző életünkre, vagy a tudatos döntésre, amelyet meghoztunk.
Akár tényről, akár mítoszról van szó, egy biztos: nem emlékszünk arra, hogy korábban éltünk volna, sem arra, hogy mi magunk választottuk volna a mostani életünket. Platón történetének következményei így hétköznapi értelemben nem ellenőrizhetők. De éppen ez az ellenőrizhetetlenség adja a lényeget: nem szabad összekeverni a bizonyíthatóságot az értelmi értékkel. A reinkarnáció gondolatáról túlságosan könnyedén beszélünk, különösen a modern spirituális világban: „Biztos anya voltam előző életemben”, vagy „Tudom, hogy kutya voltam valaha.” Ezt sokszor ugyanolyan magabiztossággal mondjuk, mintha csak a tegnapi nap eseményeit idéznénk fel – és ez a könnyelműség elhomályosítja a megértést. Nem minden elmélet igazolható, némelyik túlnyúlik közvetlen tapasztalatunk határain – de ettől még lehet mélyen értékes.
Még ha soha nem is tudjuk bizonyítani, hogy magunk választottuk ezt az életet, a gondolat önmagában is rendkívül hasznos. Arra ösztönöz, hogy megváltoztassuk hozzáállásunkat: hogy ne passzív elszenvedői, hanem aktív részesei legyünk a sorsunknak. Ha így tekintünk rá, az élet nem olyasmi, amit ránk kényszerítettek – hanem valami, amiben tudatosan részt vettünk. Amíg úgy érezzük, hogy az élet véletlenül történt velünk, könnyen belesüppedünk a panaszkodásba és az áldozatszerepbe. Hiszen ha sosem döntöttem arról, hogy itt legyek, bármilyen nehézségre joggal panaszkodhatom. De ha akár csak egy pillanatra is megengedem a gondolatot, hogy tudatosan választottam ezt az életet, a hozzáállásom gyökeresen megváltozik. Még a legnehezebb tapasztalatokat is felfoghatom úgy, mint tudatosan választott leckéket, amelyek a fejlődésemet szolgálják. Ez a szemléletváltás – függetlenül attól, hogy ténylegesen igaz-e – önmagában is mélyen gyümölcsöző lelki gyakorlat.
Tehát, miért választottad ezt az életet?
Démétér és Perszephoné újraegyesülése
Lelkek az alvilágban, amint kiválasztják következő életüket
