Csak kevesen teszik fel maguknak a kérdést: „Ki vagyok én? Hol vagyok? Miért vagyok itt?” – de akik megteszik, rendkívül sokféle háttérből érkeznek. Lehet egy tinédzser, aki a jövő kihívásaitól retteg, vagy egy idős ember, aki a múlt terhét hordozza. Lehet valaki, aki szegénységben él, és kíváncsian kutatja helyét a világban, vagy egy gazdag, aki kiváltságai ellenére az üresség érzésével küzd. Külső körülményeik eltérőek, de belső útvesztőjük hasonló – egy olyan belső valóságban bolyonganak, amelyben sem a hagyományos bölcsesség, sem korábbi erőfeszítéseik nem adtak eligazodást.

Ez az elveszettség-érzés vezeti őket ugyanabba a térbe; bár mindannyian más ajtón lépnek be. Itt azonban nemcsak válaszokat, hanem mély kapcsolatokat is találnak: barátságokat más keresőkkel, akik ezen a tanításon keresztül próbálják felfedezni önmagukat.

Meggyőződésünk, hogy az ember képes megélni a választ ezekre az alapvető kérdésekre; ám ez a lehetőség gyakran kihasználatlan marad. A természet csak egy bizonyos pontig formál minket, majd befejezetlenül hagy; – ahogyan búzát ad, de nem kenyeret, tejet, de nem vajat, szőlőt, de nem bort. Ahogy azonban a mezőgazdaság finomítja a természet adományait, úgy mi is tökéletesíthetjük önmagunkat, ha megértjük, hogyan nyilvánulnak meg a természet törvényei saját pszichénkben.