Míg a személyiség gyermekkorban formálódik, az esszencia veleszületett. Ezért a kisgyermekek megfigyelésével tisztábban megérthetjük az esszenciális állapotot. Egy gyermek kíváncsi, számára minden új és friss. Amit lát és tapasztal, mélyen megérinti, és maradandó benyomást hagy benne. Mivel az intellektuális képességei még nem fejlettek, nem tudja megnevezni a dolgokat – egy fűszál számára nem „fű”, hanem akár egy miniatűr felhőkarcoló egy végtelen zöld metropoliszban. Egy fa nem „fa”, hanem mászóka, madarak apartmanja, vagy még ki tudja, mi minden más. Egy madár a csodálatos, irizáló tollazatával és énekével lenyűgöző látvány. Ahogy a gyermek felnő, a közvetlen érzékelést fokozatosan felváltja a tudás, és az esszenciáját egyre vastagabb rétegként fedi be a személyisége. A világ már nem hat rá közvetlenül, hanem asszociációkon, összehasonlításokon és kritikákon keresztül szűri meg az élményeit – ha egyáltalán észreveszi őket. Ha összehasonlítjuk a gyermek és a felnőtt állapotát, azt látjuk, hogy míg az esszencia nyitott és mindent magába szív, a személyiség torzít, elhajlik. Ha ezt megértjük, meghatározhatjuk önművelésünk irányát. Ahhoz, hogy megerősítsük esszenciánkat és gyengítsük a személyiség befolyását, többet kell befogadnunk és kevesebbet elterelnünk. A valódi befogadás pedig figyelemmel történik.

A figyelem titokzatos módon működik. Amikor valamire koncentrálunk, azt mintegy rögzítjük egy adott térben, míg figyelem híján a dolgok szétszóródnak, észrevétlenné válnak. Ha leülünk egy parkban egy padra, a fák, a fű és a madarak mindig ott vannak körülöttünk – de ha nem figyelünk rájuk, mintha nem is léteznének számunkra. Amint azonban tudatosan odafordulunk feléjük, megelevenednek, és új benyomásokkal, érzelmekkel hatnak ránk. Esszenciánk éppúgy táplálkozik ezekből az élményekből, mint testünk a fizikai táplálékból. Ezt az áprilisi gazda egy egyszerű példával szemlélteti: két palántát tart a kezében, az egyik fonnyadt, a másik egészséges. Az egészséges növény a napfénytől kapja az éltető energiát – ahogyan az esszencia is a benyomásokból táplálkozik. A napfény mindig jelen van, de a növényen múlik, hogy képes-e befogadni. Ugyanígy a benyomások is mindig ott vannak körülöttünk, de rajtunk áll, hogy odafigyeléssel magunkba szívjuk-e őket. Ez azt jelenti, hogy tudatos figyelemmel mi magunk is alakíthatjuk esszenciánkat.

A figyelem fejlesztésének egyik hatékony módszere a látásgyakorlat. Egy percig tudatosan figyeljük meg a környezetünk egy-egy vizuális elemét anélkül, hogy szavakkal címkéznénk meg azokat. A kihívás az, hogy elég hosszú ideig időzzünk egy-egy benyomásnál ahhoz, hogy valóban befogadjuk, de ne annyira, hogy gondolkodásunk automatikusan asszociációkat kezdjen gyártani. Például, ha a parkban ülünk, nézzük meg tudatosan a padot, a füvet, egy fát, a madarakat – ne csak regisztráljuk a jelenlétüket, hanem valóban lássuk őket. A cél az, hogy a közvetlen érzékelést előnyben részesítsük a szokásos gondolataink, asszociációink és álmodozásunk helyett. Ennek a módszernek az egyik legnagyobb előnye, hogy bárhol gyakorolható. Ez önmagában is segít lebontani azt az illúziót, hogy a belső fejlődéshez különleges körülmények kellenek.

Ha valóban megfigyeljük, hogy a benyomások tudatos befogadása belső elmozdulást idéz elő, és érzelmi rezonanciát kelt bennünk, az már önmagában is reveláció. Ez egy olyan út a személyiség befolyásának csökkentésére és az esszencia táplálására, amely szinte mindig elérhető. A mindennapok ritkán kedveznek az esszenciánknak – de most találtunk egy módot, hogy ezen változtassunk. Bármikor dönthetünk úgy, hogy befogadunk: valóban meglátjuk, mi van előttünk; érzékeljük, ahogy testünk érintkezik a székkel; meghallgatunk másokat anélkül, hogy azonnal reagálnánk. Így fokozatosan életet lehelünk esszenciánk fonnyadt leveleibe.

Ez az áprilisi munka.