Emlékezz magadra mindig és mindenhol

Egy új tanítvány nemrég a következő Maurice Nicoll-idézetről kérdezett:

Szükséges naponta legalább egyszer emlékezni önmagunkra. Számos különböző leírás létezik, például: „Ha csak egy pillanatra képes vagy eljutni oda, ahol már nincsenek teremtmények, meghallhatod, mit mond Isten.” A tanítvány megkérdezi tőle, hogy az a hely, ahol semmiféle teremtmény, semmi teremtett nem lakozik, közel van-e vagy messze. A mester azt feleli: „Benned van”, és hozzáteszi, hogy úgy lehet elérni, ha – akár csak egy pillanatra is – felhagyunk minden gondolkodásunkkal és akarásunkkal: „amikor megállsz az ön-gondolkodásban és ön-akarásban, és meg tudod állítani a képzelet és az érzékek kerekét.” Egy másik helyen azt mondja, hogy ezt a cselekedetet legalább naponta egyszer kell végezni, és csak rövid ideig. Túl gyakran semmiképpen sem szabad megkísérelni. Valójában azt írja le, amit ebben a Munkában Önemlékezésnek nevezünk.

Egyszerűen fogalmazva: ez nem helyes. Ahelyett, hogy azon időznék, miért mondhatta ezt Maurice Nicoll, inkább azt szeretném elmagyarázni, miért nem vezethet a naponta egyszeri (és csak rövid ideig tartó) önemlékezés semmiféle érdemi előrehaladáshoz ebben a munkában.

Minden egyes pillanatban küzdelem zajlik mindannyiunkban azért, hogy ki kormányozzon, ki mondhassa azt, hogy „Én”. Ez nem csak akkor történik, amikor reggel felébredünk, nem is csak időnként, vagy akár naponta harmincszor, hanem minden egyes lélegzetvételnél. Csupán az önismeret hiánya és önmagunk megfigyelésére való korlátozott (de növekvő) képességünk miatt nem látjuk ezt. Valójában a napunkat sok különböző emberként töltjük, észrevétlenül váltogatva a Személyiségek között. Ennek következtében Valódi „Én”-ünk nincs jelen, hogy szembenézzen napunk kihívásaival. Csak utólag ismerjük fel, hogy bizonyos döntéseket hoztunk – olykor döntő fontosságú döntéseket –, és „mi” nem voltunk ott, hogy meghozzuk őket. Ez az egyre erősödő felismerés válik az úton járó gyakorló fő szenvedésévé.

Ebből a helyzetből az egyetlen kiút, ha egy tudatos szálat szövünk végig a napunkon. Az egészen. Nem csak időnként, vagy néhány előre meghatározott alkalommal, hanem folyamatosan. Innen ered Gurdjieff mondása: Emlékezz magadra mindig és mindenhol. És bár ez a mondás szinte lehetetlenül magas mércét állít a munkával most ismerkedő elé, mégis szükséges megértenünk, hogy erre kell törekednünk, már az iskolához való csatlakozásunk legelső napjától. Bármi, ami ennél kevesebb, kompromisszum volna, csupán relatív ébredés.

A novemberi Munka idején időnként végezzük a Számlálási gyakorlatot. A tanítványok azt a kihívást kapják, hogy hordjanak magukkal egy számlálót (általában egy okostelefonos alkalmazást), és törekedjenek arra, hogy naponta legalább százszor emlékezzenek önmagukra. A tapasztalatok persze eltérőek, de sokan megerősítik, hogy ez egészen lehetséges, és hogy amikor valaki ténylegesen rákényszeríti a napjára ezt a gyakoriságot, olyan lehetőségek nyílnak meg, amelyek egyébként elérhetetlenek maradnának. Ezek a belső kormányzás lehetőségei, a tudatosabb döntések meghozatalának lehetőségei – éppen azért, mert a tudatosság gyakrabban jelent meg. Más szóval az önemlékezés megnövelt gyakorisága előtérbe hozta a Valódi „Ént”.

Így hát, bármilyen magasnak tűnjön is, az Emlékezz magadra mindig és mindenhol kell, hogy maradjon a legfőbb mércénk.